2013. február 11., hétfő

Változatlanul szeretem

Kedden megvettem, és aztán csütörtökön este neki is kezdtem a könyvnek, mit is mondjak, az írónő stílusa még mindig imádni való. Csak úgy, mint az első részben, ebben is különösen élveztem Lord Maccon és Alexia csipkelődő párbeszédeit, igazán összeillő páros. Ezek alapján adva volt egy általam szeretett páros és egy kedvelt stílus és kor, a kérdés már csak az, hogy az írónő a történet szempontjából is alkotott-e olyan jót, mint az első részben? Ami azt illeti a válaszom egy határozott igen, végigizgultam a történetet és igazán jónak tartom, hogy Alexia szemszögéből ismertük meg a cselekményeket, így aztán vele együtt jöhettem rá a dolgokra, bár volt néhány titok, amire kicsivel hamarabb rájöttem, mint az említett főhős, de a végére nekem is tartogatott némi meglepetést Lord Maccon. Viszont a vége eléggé bosszantó volt, nem is értem, hogy lehet így befejezni egy könyvet, annak ellenére sem, hogy mindkét fél álláspontját megértem, azért gonosz dolog volt az írónőtől, úgyhogy nagyon várom a folytatást.
A szereplőket tekintve Alexia húga, Felicity korántsem volt olyan bosszantó, mint vártam volna tőle, bár ez valószínűleg azért is van, mert szerencsére nem kapott túl nagy hangsúlyt a könyvben. Vele ellentétben Ivy már jóval több szerephez jutott, és időnként legalább annyira bosszantott a jelenlétével engem is, mint főhősnőnket. Madame Lefoux-nak sikerült magát megkedveltetnie velem, bár különösebben azért nem kápráztatott el. Lord Akeldama bár nem szerepelt túlzottan sokat a történetben, de az Alexia nála tett látogatása során elmondott megszólítások az egész könyvre elegendőek lettek volna. Maga Alexia és Conall pedig, mint azt már az elején említettem még mindig a szívem csücskei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése