Torey Hayden: Szellemlány

Kiadás: Göncöl, 2008
Eredeti cím: Ghost Girl
Fordító: Abody Rita
Oldalszám: 348

Fülszöveg
Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt a saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült, Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye - az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...

Vélemény
Nem ez az első könyvem az írónőtől, mégis sokkolóan hatott rám. Az Egy gyermek című könyve megrázó volt számomra, mégis megvolt benne a feloldás. Ez a könyv egész más volt, sokkal borzasztóbb annál, mint amit eddig el tudtam képzelni. Még így is, hogy én csak a könyvet olvastam, frusztrált, hogy nem tudom mi baja van Jadienek, úgyhogy minden tiszteletem az írónőé, hiszen végigcsinálta ezt a szörnyűséget. A kislány pedig egy hős, hogy túlélte, és bár hihetetlen volt számomra, hogy a végén milyen menekülési útvonalak ötlenek fel benne - hiszen csak egy nyolc éves gyerek -, mégis meg tudtam érteni, hogy miért gondolkozik úgy, ahogy.
A Jadie némaságát kiváltó okokról nem tudom, hogy miben higgyek, mert valójában egyiket se szeretném elhinni, mert túlságosan iszonyú bármelyik magyarázat is ahhoz, hogy elfogadjam. Éppen emiatt az iszony miatt pontozni se szeretném a könyvet, mert bár egy remekül megírt történet, de amit elmond az borzasztó.

Vélemény három könyvről

Megtévesztő lehet a bejegyzés címe, de ez azért van, mert három könyv van megemlítve benne. Kezdjük az elsővel: a gyilkossal, ami Chuck Palahniuk: Altató című könyvére utal. Maga a stílus olyan volt, mit amit a korábban elolvasott Palahniuk könyvekből megszoktam (Harcosok klubja, Kísértettek, Kárhozott), és nem is volt feltétlenül egyszerű a mondanivalója, ráadásul a szokásos Palahniuk-os arcul-baszós stílusban előadva, de valahogy nekem mégse jött át egészen. Valószínűleg ennek az az oka, hogy mindegyik szereplő enyhén (vagy nagyon) unszimpatikus volt, ezért nem érzetem magamat túl közel hozzájuk és kevésbé tudtam azonosulni velük a mű olvasása közben. Pedig tetszik a történet alapötlete is, de valahogy nem egészen passzolt össze a mondanivalóval, nem tudom megmondani, hogy pontosan miért volt ez, de nem volt az igazi.

A gyerek, pontosabban Egy gyerek, Torey Hayden könyve, amin rengeteget gondolkoztam az elmúlt napokban is, illetve akkor is, mikor olvastam. Rendkívül megindító történet egy tanárról, aki segít kilépni egy kislánynak az erőszak világából. Hihetetlenül tisztelem és becsülöm Torey-t amiért képes ilyen gyerekekkel foglalkozni. Ugyanakkor hihetetlen, hogy ezek a gyerekek mennyire akarnak élni, az elkeserítő körülményeik ellenére is. Mégse ezek azok a dolgok, amik miatt a kedvenceim közé került ez a könyv. Az ok, sokkal inkább az, hogy mennyit ad az embernek a könyv érzelmileg. A gyerekek letisztult, egyben intenzívebb érzelmei kerülnek bemutatásra, így mélyebben ismerhetjük meg az emberi érzelmeket kapcsolatokat. Rettentő sokat gondolkoztam a könyv olvasása közben, és azóta is az emberi érzésekről, kapcsolatokról, hogy pontosan mit is értünk alattuk. Mit jelent fontosnak lenni, valaki számára? Mit jelent, ha valaki szeret minket? Mit jelent, hogy valakit szeretünk? A kedvenc részem a könyvben, amikor Torey A kis hercegből olvas fel Sheila-nak, a rókás rész van külön kiemelve a történet, ami arról szól, hogy a kis herceg megszelídíti a rókát, ezért felelősséggel tartozik érte. Persze nem véletlen, egyrészt nagyon szeretem A kis herceget, másrészről ez a könyv még inkább elgondolkodtatott rajta. Szóval jó volt, nagyon.

A harmadik könyv ami szóba kerül még ebben a bejegyzésben, az az Emmanuelle. Ami azt illeti elég érdekes könyv, egyrészről nyíltan beszél a szexualitásról, holott ez tabu témának számít, legalábbis mikor íródott, akkor mindenképpen így volt. A könyv második felében lévő filozofikus eszmefuttatásokba időnként már kicsit belebonyolódtam, de elgondolkodtató volt, hogy hogyan is gondolkodnak a szereplők az erotikáról, az emberi kapcsolatokról. A könyv első fele pedig rendkívül szexi, ami számomra meglepő volt, mikor a kezembe vettem azt hittem, hogy durvább lesz, de nem. A leírások meglepően érzékiek, ennek köszönhetően jó volt olvasni. Bár nem értek egyet minden elvvel, ami a könyvben elhangzik, de ez cseppet sem zavart az olvasása közben, mert elég jó volt így is a könyv.