2013. július 31., szerda

Kreatív nap - július (2013)


Nos, ötlet hiányában majdnem elmaradt a júliusi szám, de még éppen időben eszembe jutott valami. Bár nem most alkottam az alábbi fényképtartót, de még nem írtam róla, úgyhogy gondoltam miért is ne, hátha valakinek megteszik. Maga a megvalósítás hihetetlenül egyszerű, de szerintem nagyon jól mutat.
Maga a fényképtartó egy egyszerű kartonlap (olyan méretben, hogy minden kép, amit ki szeretnél tenni elférjen rajta). Az enyém nem tudom pontosan mekkora, egy kicsivel nagyobb, mint az A3-as lap.
Szóval kezdésnek egy kacskaringós mintát rajzoltam a fehér kartonra ceruzával. Aztán ezt piros filccel újrarajzoltam és kiszíneztem, ezzel egy mintát adva a sima fehér lapnak, de persze ez nem kötelező, az is jól mutat, ha valami színes lap van a képek mögött. Aztán elhelyeztem a képeket szépen egymáson (látszik, hogy néhol fedik egymást a képek). A képek sarkát ceruzával megrajzoltam (függőlegesen és vízszintesen a kép szélénél), miután ezzel elkészültem levettem a képeket és vonalzó és sniccer segítségével kivágtam a sarkokat, úgy, hogy a kép szélétől vízszintesen és függőlegesen kb. 1,5 cm-re legyen a bevágás (ugye a kép sarkát egy derékszög jelöli, ennek a szögnek a két szárát kötöttem össze a sniccerrel vágott harmadik vonallal). Ezek után csak szépen be kell csúsztatni a kivágott lyukakba a kép négy sarkát és ez tökéletesen megtartja a helyén. Ezt a fényképtartót fel lehet ragasztani a falra (esetleg be is lehet keretezni és úgy felrakni), de én például a könyvespolcom oldalára ragasztottam fel.
Remélem nagyjából érhető volt a leírás, sajnos jobban nem tudtam megfogalmazni a dolgokat. Illetve a képen látható tartón nincs rajta az összes kép, de gondoltam így egyszerre látszanak a fényképek és a minta is, ami mögöttünk van. Még annyi, hogy a megrajzolt sarkokat ki kell majd radírozni, hiszen azok láthatóak lesznek, valamint előfordulhat, hogy a bevágásokat, néhány milliméterrel ki kell szélesíteni, hogy a kép sarkát be lehessen csúsztatni szépen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése