2013. július 31., szerda

George R. R. Martin: Trónok harca

Kiadás: Alexandra, 2008
Eredeti cím: A Game of Thrones
Fordító: Pétersz Tamás
Oldalszám: 890 oldal
Fülszöveg
A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. 
Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. 
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A tűz és jég dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Vélemény
Kezdeném azzal, hogy egyszer meg kell majd vennem ezt a sorozatot, mert most csak kölcsönkaptam az első részt, de elolvasva arra jutottam, hogy mindenképpen ott kell lennie az én polcomon is.
Martin egy hihetetlenül részletgazdag világot alkotott meg, tetszik az is, hogy a lovagkorban játszódik, de ami igazán teljessé teszi, az a hozzáadott plusz, a mitológiája, a történelme. Emellett maga a történetvezetés is nagyon jó, végig fenn tudja tartani az érdeklődést, és mivel a szereplők cselekményszála sokszor összekapcsolódik, ezért szerintem nem annyira durván szétágazó a történet, hogy ne lehetne követni, hogy ki mikor hol van. De térjünk is rá ezekre a szereplőkre, hiszen ők viszik a hátukon a cselekményt, mivel igazán élethűen vannak megalkotva, minden bánatukkal és örömükkel együtt. Ettől tényleg lehet őket szeretni, utálni, mindegy, a lényeg, hogy érzelmeket váltanak ki az olvasóból, ami számomra mindenképpen óriási pozitívuma a könyvnek.
A kedvenc szereplőm talán Daenerys, bár Arya és Jon is egészen hamar belopta magát a szívembe. Viszont Dany és Drogo kapcsolata, illetve az általuk megismert dothraki nép a hagyományaival együtt nagyon megfogott. De persze a többiek cselekményszála is rendkívül izgalmas volt, illetve ami még jó volt, hogy bár sokszor izgalommal és kérdésekkel fejeződött be egy-egy fejezet, de a következő fejezet egy másik emberhez kötődő korábbi kérdéseket válaszolt meg. Ezzel végig fenn tudta tartani az író a feszültséget, hiszen sokszor várni kellett egy-egy történet folytatására, de közben megkaptam a többi történet titkát, így aztán mégsem éreztem azt, hogy sokat kéne várnom.
Mindenképpen szeretném elolvasni a folytatást is, de azt hiszem, hogy még várok vele, mivel a saját könyveimet is ki kéne olvasni.

5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése