2013. április 14., vasárnap

Könyvfesztiválra készülve

Nos, mindjárt itt lesz a 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A tavalyi évet kihagytam, úgyhogy idén mindenképpen elmegyek, már meg is van beszélve, hogy velem jön barátom, illetve majd tervben van egy találkozó molyokkal is. De ebben a bejegyzésben nem erről, hanem a könyvekről szeretnék egy kicsit írni. Ugyebár nagynénéméktől pénzt kaptam szülinapomra azzal a címszóval, hogy könyvre szánták, csak gondolták inkább válasszam ki én azokat a könyveket. Ebből kifolyólag szét is néztem a friss megjelenések, illetve a kívánságlistám tájékán, valamint az Ad Astra kiadó honlapján is, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nagyon tetszenek a könyvborítóik és bár a sci-fi nem a kedvenc műfajom, de a fantasyért odavagyok.
De akkor lássuk a könyveket, amiket kinéztem:

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej – hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékeny emberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen.
(Ad Astra)




Lauren Beukes: Zoo City
Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni. Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel. Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.
(Ad Astra)

Matthew Quick: Napos oldal
Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre bíztatná a gyógyulást elősegítendő. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!
A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor végtelenül szívszorongató és szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.
(Könyvmolyképző, könyvfesztiválra jelenik meg)

Nos végül ez a három könyv lett a kiválasztott, de feltehetően ezekből is csak kettőt fogok hazahozni és egyre inkább hajlok az Ad Astra könyvei felé, bár nem friss megjelenések, de bennem most ért meg az elhatározás, hogy szükségem van rájuk. De majd meglátom, hogy mi lesz még belőle, leginkább azért megyek úgy, hogy van bennem valamiféle elhatározás, hogy ne céltalanul bolyongjak és megvegyek mindent, ami megtetszik. Meg aztán mikor legutóbb csak úgy bementem a könyvesboltba és jóformán találomra vettem könyvet, akkor nagyon rosszul jártam vele, úgyhogy azóta inkább utánaolvasok a véleményeknek, beleolvasok a könyvekbe, ha van rá lehetőségem. Utóbbi két könyvvel ezeket megtettem és egyre jobban érdekelnek.
Illetve még lesz egy könyv, amit biztosan hazahozok a könyvfesztiválról: Chuck Palahniuk Halálkultusz című regénye, amit a könyvfesztiválon fogok elcserélni egy mollyal, és így teljes lesz a Palahniuk részleg a polcomon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése