Kreatív nap II. - fülbevalók

Nagyon szeretek fülbevalókat csinálni, éppen ezért az eheti kreatív nap keretében úgy gondoltam, hogy megmutatok néhányat a kedvenceim közül. Ahogy látjátok vannak félpár fülbevalók is, ez azért van, mert nagyon gyakran hordok különböző fülbevalókat, ezért aztán elég, ha egyféle fülbevalóból nem egy pár, hanem csak egy darab van. Bár általában ha van rá lehetőségem inkább megcsinálom mindkét felét, hátha mégis úgy döntenék, hogy kivételesen egyforma fülbevalókat teszek a fülembe.

Szóval a fülbevalók. Kezdeném a szokványosabbakkal, bár azt hiszem ilyen nem nagyon van ezek között, de mindegy. A bal felső sarokban két pici kitöltetlen sudoku található. Nagyon szeretem ezt a feladványt, illetve tavaly előtt a LEN (Lágymányosi Eötvös Napok) keretében a matekosok logikai sátrában többek között én rendeztem a sudoku versenyt, úgyhogy kellőképpen stílusos volt egy ilyen fülbevaló. A fülbevalót zsugorkából csináltam, nem egy bonyolult dolog, kivágod a lapból a figurát kb. négyszeres nagyításban, aztán rárajzolod a mintát (egyébként a fent említett fülbevaló két felén két különböző feladvány szerepel és mindkettő meg is oldható), aztán meg kell sütni, most nem írom le bővebben, de neten megtaláljátok a pontosabb leírást, de tényleg nem bonyolult.

Ami esetleg még szokványosabb azok a pénzérmés fülbevalók, mint baloldalt a dán korona, ami adta magát, hogy fülbevalót készítsek belőle, tekintve, hogy a közepén lévő kis lyuknak köszönhetően egy kis drót, vagy damil segítségével könnyen készíthető belőle fülbevaló. Én a drótot részesítem előnyben, éppen ezért készült dróttal a két centes fülbevalóm is (jobb alul), ami azért volt egyszerű, mert a két centes érmék oldalán van egy kis barázda, amibe egy néhány milliméteres drót belefér. Hasonló megoldással készült a szemüveglencsés fülbevalóm is, amin pluszban még vannak fekete rubikkocka matricák (barátnőmnek maradt meg és nekem adta őket) díszítésképpen. 

Drót segítségével készültek a Kinden figurás és a legós fülbevalóim is. Előbbinél elég morbid módon, de szó szerint felakasztottam a figurákat dróttal a fülbevaló alapra, de mivel csak műanyagfigurák szerencsére nem bánták túlzottan. A kicsi legó ufót egy cseppet humánusabb módon a kezénél fogva rögzítettem a fülbevaló alapra, ami által majdnem úgy néz ki, mintha csak belekapaszkodna.

Mikor a pici piros gombolyagot készítettem az járt a fejembe, hogy van piros fonalam, de nincs piros fülbevalóm. Ez ténylegesen egy pici piros gombolyag, amit egy kevés fonalból tekertem, majd a végét pillanatragasztóval rögzítettem. Ennek félig meddig a párja a kék gomb, amit találtam a fiókomban és gondoltam ugyanazt a piros fonalat, amiből a gombolyag is készült, fűzöm a gomblyukába. Ez az egyetlen az itt látható fülbevalók közül, ami nem lógós, ennek a hátuljára szintén pillanatragasztóval rögzítettem a fülbevaló alapot.

Bár nem annyira láthatóak, de a két centes fülbevalók mellett pici csengők vannak, ezt karácsonyi hangulatomban készítettem még egyik évben. Ami végképp nem látszik rajtuk az az, hogy nincs nyelvük. Megpróbálkoztam vele és valóban nagyon aranyosan csilingeltem amerre jártam, de hosszú távon belefájdult a fejem, úgyhogy végül kiszedtem a nyelvüket. Látványra még így is nagyon aranyosak véleményem szerint.

A közönség nagy kedvencei, pedig a darvak. Nem egy barátnőm kért meg rá, mikor meglátta a fülemben, hogy készítsek neki is, és ezt meg is tettem, mert nem egy bonyolult dolog. A darvakat kicsit vastagabb (de nem karton) papírból hajtogattam meg, aztán a hátukat kilyukasztva dróttal rögzítettem őket a fülbevaló alaphoz. A fenti daraboknak egy ceruza segítségével kicsit meggörbítettem a szárnyukat és ezek után már csak a végső lépés volt hátra, hogy kifessem őket. Eredetileg azért festettem ki őket, hogy a papírnak több tartást adjak, de aztán arra jutottam, hogy egyedibbek, ha több színűek. Körömlakkal lettek kifestve, mivel az volt itthon. Egyébként az én kedvencem a szivárványos, bár elég macerás volt ilyen csíkosra festeni.

Szösszenet az antikvár könyvekről

Alapjában véve nincs sok antikvár könyvem, mert nem túlzottan szeretem őket. Nem mintha zavarna, hogy régi, vagy előtte másé volt, egyszerűen csak zavar az illatuk, mert sajnos porallergiám van, és a régi könyveken érződik az évek alatt rájuk rakódott por, nem tudom, így beivódik beléjük, vagy gőzőm sincs, de piszkálják az orromat általában. Ennek ellenére azért igyekszem valahogy kiküszöbölni ezt a problémát (volt olyan könyv, amit például napokig nem tettem polcra, hanem kinyitva szellőztettem, nem mondom, hogy sokkal jobb lett, de egy próbát megért), mert az antikvár könyveknek van egy bája. Jó érzés tudni, hogy az adott könyv már volt valakié, legalább egy ember elolvasta előttem. Ezen felül sok olyan van, amiben van apró  megjegyzés, meg ilyenek. Illetve van néhány könyvem, ami régen könyvtári könyv volt, ennek rendje és módja szerint még mindig benne van a pecsét, illetve van amiben a kölcsönzőlap is. Szóval arra jutottam, hogy szeretem a régi könyveket, csak ne lenne olyan porszaguk.

Angelique, drága Angelique

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, azonnal rájöttem, hogy nem kellett volna. No nem azért, mert rossz volt a könyv, épp csak a vizsgáimra kellett volna tanulnom, nem pedig olvasnom.

Egészen olvastatta magát a könyv, bár az elején nem tudtam pontosan, hogy mit is fogok kapni, úgyhogy egy kicsit meglepett, főleg, hogy előtte láttam a filmet, és az egészen más volt. Pedig az is tetszett, bár elfogult vagyok Johnny Depp és Tim Burton irányába. Meglehet még így is jobb, hogy előtte láttam a filmet, utána nem biztos, hogy tudtam volna ugyanolyan szemmel nézni. A fő különbség, hogy a filmben kedveltem Barnabast, a könyvet olvasva viszont mélységesen megvetettem azért, ami tett, mert nem várom el senkitől, hogy valakit örökké szeressen, de akkor vagy ne ígérjen neki semmit, vagy vállalja a következményeit.

A történet elején megtetszettek a lánynevek, mert úgy gondolom rendkívül egzotikus hangzásuk van, Angelique, Josette és Cymbaline, legutóbbit korábban még csak nem is hallottam, de nagyon tetszik. Persze ebben biztosan az is benne van, hogy szimpatikus szereplők kapták ezeket a neveket, más esetben valószínűleg nem tetszenének ennyire, de hát ilyen vagyok, valahogy ha egy szereplőt megkedvelek, akkor sokkal jobban tetszik adott esetben a neve, sorozatokban, filmekben helyesebb, szebb lesz a szememben.

Josette alakja nem keltett bennem különösebb érdeklődést, nem volt ellenszenves és a végén sajnáltam is, mert nem ő tehetett arról, amit kapott, ő csak egy eszköz volt, de ettől neki magának még nem lehetett kevésbé fájdalmas saját akarata ellen cselekedni. Barnabas, mint már írtam nem lett a kedvencem, vagy akár úgy is mondhatnám, hogy kifejezetten megérdemelte, amit kapott, sőt, talán még kevés is volt neki, mert undorítóan viselkedett. Angelique karakterét viszont valóban megszerettem, jó volt nyomon követni az életét, meglesni az érzéseit a legrejtettebb titkait. Emellett meg is értem, amit tett, bár kegyetlen dolog volt.

Ami azt illeti úgy gondolom, hogy az írónő stílusát is meg kell említeni a véleményem írása közben, tekintve (mint az kiderül a véleményeimet olvasva), hogy nálam rendkívül sokat nyom a latban egy könyv megítélésekor, hogy milyen az író stílusa. Azt hiszem ismét pozitívan nyilatkozhatok, tetszettek a leírások, főleg Angelique gyerek- és fiatalkora, a vudus leírások. Egyébként ha egészében tekintem a könyvet, akkor is jobban tetszettek a Martinique-on játszódó részek, mint a Collinsportban zajló események, talán mert akkor még Angelique nem volt megszállott. Az a fordulat is tetszett, ahogy Angelique életének néhány részlete a napló sérülése miatt feledésbe merült, ami által csak későbbi utalásokból következtethettünk arra, hogy miket is csinált az adott idő alatt. Illetve tetszett a Sötét szellem figurája is, annak ellenére, hogy nem ő a jófiú a történetben, mégis úgy gondolom, hogy igazán beleillett a történetbe és kellett hozzá, hogy teljes legyen a kép. Szóval jó kis könyv volt, kész szerencse, hogy megvan a második része is.

Változatlanul szeretem

Kedden megvettem, és aztán csütörtökön este neki is kezdtem a könyvnek, mit is mondjak, az írónő stílusa még mindig imádni való. Csak úgy, mint az első részben, ebben is különösen élveztem Lord Maccon és Alexia csipkelődő párbeszédeit, igazán összeillő páros. Ezek alapján adva volt egy általam szeretett páros és egy kedvelt stílus és kor, a kérdés már csak az, hogy az írónő a történet szempontjából is alkotott-e olyan jót, mint az első részben? Ami azt illeti a válaszom egy határozott igen, végigizgultam a történetet és igazán jónak tartom, hogy Alexia szemszögéből ismertük meg a cselekményeket, így aztán vele együtt jöhettem rá a dolgokra, bár volt néhány titok, amire kicsivel hamarabb rájöttem, mint az említett főhős, de a végére nekem is tartogatott némi meglepetést Lord Maccon. Viszont a vége eléggé bosszantó volt, nem is értem, hogy lehet így befejezni egy könyvet, annak ellenére sem, hogy mindkét fél álláspontját megértem, azért gonosz dolog volt az írónőtől, úgyhogy nagyon várom a folytatást.

A szereplőket tekintve Alexia húga, Felicity korántsem volt olyan bosszantó, mint vártam volna tőle, bár ez valószínűleg azért is van, mert szerencsére nem kapott túl nagy hangsúlyt a könyvben. Vele ellentétben Ivy már jóval több szerephez jutott, és időnként legalább annyira bosszantott a jelenlétével engem is, mint főhősnőnket. Madame Lefoux-nak sikerült magát megkedveltetnie velem, bár különösebben azért nem kápráztatott el. Lord Akeldama bár nem szerepelt túlzottan sokat a történetben, de az Alexia nála tett látogatása során elmondott megszólítások az egész könyvre elegendőek lettek volna. Maga Alexia és Conall pedig, mint azt már az elején említettem még mindig a szívem csücskei.

Kreatív nap I. - könyvjelzőtartó

Tegnap elkezdtem csinálni egy könyvjelzőtartót a kedvenceimnek, mert eddig dobozban voltak, de úgy nem igen láttam őket, mikor új könyvet kezdtem, mindig ki kellett venni az összeset a dobozból, hogy kiválasszam melyiket használjam, mert nálam nem úgy van, hogy csak úgy valamelyiket, mindig van valami koncepció ami alapján az olvasott könyvhöz könyvjelzőt választok. Ezért is van többféle könyvjelzőm. A probléma orvoslására, na meg persze azért, hogy ezentúl állandóan gyönyörködhessek a könyvjelzőimben csináltam nekik egy tartót, ezt láthatjátok a képen. 

Felül a nagyra becsült molyos könyvjelzők kaptak helyet (bár a harmadik darabnak más helye van), alattuk a szokványos kártya méretűek, ezek között vannak a szemüveglencsém garanciakártyái is, amiket előszeretettel használok könyvjelzőnek. Legalul pedig a maradék, mint pl. a mágneses könyvjelzőm is, az itt látható idézet: "Egy hölgy nem árulhatja el az összes titkákt!" Erin Morgensterntől. Oldalt pedig a szalagos könyvjelzőim láthatóak, amiből egyelőre csak három van, de tervezek többet is készíteni. A kis üvegben pedig különböző színű és mintájú sarokjelölőimet tárolom ezentúl. Szóval ezt alkottam ezen a hétvégén.

Ami pedig ezt a bejegyzést illeti, arra gondoltam, hogy mivel szeretek kreatív dolgokat csinálni (bár általában inkább ötleteseket, mint bonyolultakat), ezért hetente tartok egy kreatív napot, amikor is írok az ilyen alkotásaimról is a könyvek mellett. Ezzel egyrészt önmagamat kívánom ösztönözni a blogom írásában, másrészt gondoltam megosztom az ötleteimet veletek is. Nem jelöltem ki egy konkrét napot, mert nem tudom, hogy mikor lesz pontosan időm, azt meg nem akarom, hogy kimaradjon, vagy elcsússzon a kreatív nap.

2013-as várólisták, bevásárlólista

Most, hogy végre időm is van rá, írnék a 2013-as várólistámról. Korábban már írtam a várólista csökkentős 24 könyvről, hogy mi miért került fel a listára.

Egyelőre még nem jutottam vele sokra, bár az is igaz, hogy eddig még nem olvastam valami sokat az idei évben, mert a vizsgáim mellett nem volt rá időm. De amint jutok valamire azt a blogban meg fogom írni egy bejegyzés formájában, illetve jobb oldalt láthatjátok a számlálót is, hogy eddig hol tartok a 12 könyvvel, bár jelenleg elég gyászos képet mutat, de még csak február van, úgyhogy bízom benne, hogy év végéig elolvasom a könyveket.

A másik fontos és megemlítendő várólistám az idei évre az a várólista, vagy tervezet, amelyen az összes könyv szerepel, amit olvasni szándékszom idén, egyelőre 86 könyvet számlál a lista, de ez az év során valószínűleg bővülni fog, a kérdés már csak az, hogy el tudok-e olvasni ennyi könyvet?

Ennek a teljesítését szintén láthatjátok a blog jobb oldalán, ezzel jobban haladok, mint a 12 könyvvel, bár persze ez semmit nem jelent, tekintve, hogy erre a listára jóval több könyv került fel. Többek között jó néhány újraolvasós könyv is felkerült rá, illetve a minap is felkerült rá a Changeless, mivel mikor lementem a könyvesboltba a Smaragdzöldért nem tudtam neki ellenállni, és ezúton át is térnék a bevásárlólistámra.

Idén egy kihívás keretében összeírtam, hogy mik azok a könyvek, amiket már régóta tervezek megvenni, hogy végre tényleg jó kislány legyek és azokat a könyveket vegyem meg, amiket már szeretnék egy ideje, ne pedig hirtelen felindulásból megvegyek valamit, főleg, hogy mikor legutóbb így csináltam nem jártam jól, bár szerencsére azóta sikerült túladni a könyvön. Szóval megvan a lista, ami lehet, hogy ha valami nagyon megtetszik, akkor bővül az év végéig, de egyelőre tizenegy könyv szerepel rajta, amiből ráadásul kettőt már megvettem a vizsgaidőszak befejeztével jutalmul azért, mert sikerült a két legfontosabb vizsgám.

A lista:

Kerstin Gier: Rubinvörös
Kerstin Gier: Smaragdzöld - már megvettem
Kristin Cashore: Graceling – A garabonc
Gail Carriger: Soulless – Lélektelen
Gail Carriger: Changeless – Változatlan - már megvettem
Cat Clarke: Entangled – Összekuszálva
Cat Patrick: Forgotten – Úgyis elfelejtem
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Rados Virág: Bipoláris
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Lara Parker: Éjsötét árnyék 3. (amint megjelenik)