Kathryn Stockett: A Segítség

Kiadás: Európa, 2012
Eredeti cím: The Help
Fordító: Pálmai Katalin
ISBN: 9789630794190
Oldalszám: 590
Értékelés: 5*/5

A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi – a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig álmukban sem mernék elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba...
Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy  bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik...
Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet. De a közös munka révén a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük – hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása –, a fiatal lány a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtté válik.

A könyvről:

Nagyon érdekes a történet szerkezete, hiszen egy könyv megírásáról szól. Egy interjúsorozatról, ami a fekete cselédek életét írja le, őszintén, a saját szavaikkal elmesélve. Tulajdonképpen maga a regény is erről szól, csak kevésbé kötött formában és kevesebb emberrel a középpontban. Nagyon tetszett, ahogy egyszerre mutatja be az egyes emberek életét, ügyes-bajos dolgaikat, és közben a könyv megírásával túlmutat ezen, és érdekesen boncolgatja a szegregáció témáját. Tetszett ez a kettősség, ahogy a kisvárosi életen keresztül bemutatta a társadalom szerkezetében fellépő komolyabb problémákat.

Ami még nagyon tetszett, az a nyelvezet, ami minden szereplőnél kicsit különböző volt. Ettől számomra még hitelesebb lett a történet.

Szereplők:

Az egyik kedvenc szereplőm Skeeter volt, mert a történet során jelentős fejlődés következik be a jellemében, a gondolkodásmódjában és tetszik, hogy végül megtanul kiállni magáért. Azon kívül becsültem benne, hogy bár sokszor nem ért egyet a szüleivel, de érezhetően szereti őket és igyekszik óvni őket a saját döntéseinek a következményétől.

A történet végére egyébként Skeeter mamáját is megszerettem, még ha sokszor nem is értettem vele egyet, de tetszett a kitartása.

Aztán ott volt a szókimondó Minny, aki megy a maga feje után, de nagyon tetszett, ahogy a történet folyamán némiképpen változik a hozzáállása, és már ő se mindent lát feketének, vagy fehérnek. Meg tetszett a közte és Miss Celia között kialakult kapcsolat is. Ez volt az egyik kedvenc történetszálam.

Aibileen pedig a maga egyszerűségével és szerethetőségével lopta be magát a szívembe.

Má rajta van az a kék ruha, amit a regge vasaltam ki, az amelyiken a hatvanhat pliszé van derékba, olyan kis apró rakások, hogy még a szemüvegemen keresztül is kancsítani kellett, mikor vasaltam. Nem sok mindent utálok az életbe, de avva a ruháva nem vagyok kibékülve.

– Maga... Sigmund Freudot akar olvasni?
– Ó, az emberek nagyon őrűttek. – Bólogat. – Imádok arrul olvasni, hugyan működik az agy.

Azt szeretem Aibileenben, hogy az élet legbonyolultabb problémáit csak úgy fogja, és olyan kicsire és egyszerűre csomagolja, hogy szépen belefér a zsebedbe.