Változatlanul szeretem

Kedden megvettem, és aztán csütörtökön este neki is kezdtem a könyvnek, mit is mondjak, az írónő stílusa még mindig imádni való. Csak úgy, mint az első részben, ebben is különösen élveztem Lord Maccon és Alexia csipkelődő párbeszédeit, igazán összeillő páros. Ezek alapján adva volt egy általam szeretett páros és egy kedvelt stílus és kor, a kérdés már csak az, hogy az írónő a történet szempontjából is alkotott-e olyan jót, mint az első részben? Ami azt illeti a válaszom egy határozott igen, végigizgultam a történetet és igazán jónak tartom, hogy Alexia szemszögéből ismertük meg a cselekményeket, így aztán vele együtt jöhettem rá a dolgokra, bár volt néhány titok, amire kicsivel hamarabb rájöttem, mint az említett főhős, de a végére nekem is tartogatott némi meglepetést Lord Maccon. Viszont a vége eléggé bosszantó volt, nem is értem, hogy lehet így befejezni egy könyvet, annak ellenére sem, hogy mindkét fél álláspontját megértem, azért gonosz dolog volt az írónőtől, úgyhogy nagyon várom a folytatást.

A szereplőket tekintve Alexia húga, Felicity korántsem volt olyan bosszantó, mint vártam volna tőle, bár ez valószínűleg azért is van, mert szerencsére nem kapott túl nagy hangsúlyt a könyvben. Vele ellentétben Ivy már jóval több szerephez jutott, és időnként legalább annyira bosszantott a jelenlétével engem is, mint főhősnőnket. Madame Lefoux-nak sikerült magát megkedveltetnie velem, bár különösebben azért nem kápráztatott el. Lord Akeldama bár nem szerepelt túlzottan sokat a történetben, de az Alexia nála tett látogatása során elmondott megszólítások az egész könyvre elegendőek lettek volna. Maga Alexia és Conall pedig, mint azt már az elején említettem még mindig a szívem csücskei.

Kreatív nap I. - könyvjelzőtartó

Tegnap elkezdtem csinálni egy könyvjelzőtartót a kedvenceimnek, mert eddig dobozban voltak, de úgy nem igen láttam őket, mikor új könyvet kezdtem, mindig ki kellett venni az összeset a dobozból, hogy kiválasszam melyiket használjam, mert nálam nem úgy van, hogy csak úgy valamelyiket, mindig van valami koncepció ami alapján az olvasott könyvhöz könyvjelzőt választok. Ezért is van többféle könyvjelzőm. A probléma orvoslására, na meg persze azért, hogy ezentúl állandóan gyönyörködhessek a könyvjelzőimben csináltam nekik egy tartót, ezt láthatjátok a képen. 

Felül a nagyra becsült molyos könyvjelzők kaptak helyet (bár a harmadik darabnak más helye van), alattuk a szokványos kártya méretűek, ezek között vannak a szemüveglencsém garanciakártyái is, amiket előszeretettel használok könyvjelzőnek. Legalul pedig a maradék, mint pl. a mágneses könyvjelzőm is, az itt látható idézet: "Egy hölgy nem árulhatja el az összes titkákt!" Erin Morgensterntől. Oldalt pedig a szalagos könyvjelzőim láthatóak, amiből egyelőre csak három van, de tervezek többet is készíteni. A kis üvegben pedig különböző színű és mintájú sarokjelölőimet tárolom ezentúl. Szóval ezt alkottam ezen a hétvégén.

Ami pedig ezt a bejegyzést illeti, arra gondoltam, hogy mivel szeretek kreatív dolgokat csinálni (bár általában inkább ötleteseket, mint bonyolultakat), ezért hetente tartok egy kreatív napot, amikor is írok az ilyen alkotásaimról is a könyvek mellett. Ezzel egyrészt önmagamat kívánom ösztönözni a blogom írásában, másrészt gondoltam megosztom az ötleteimet veletek is. Nem jelöltem ki egy konkrét napot, mert nem tudom, hogy mikor lesz pontosan időm, azt meg nem akarom, hogy kimaradjon, vagy elcsússzon a kreatív nap.

2013-as várólisták, bevásárlólista

Most, hogy végre időm is van rá, írnék a 2013-as várólistámról. Korábban már írtam a várólista csökkentős 24 könyvről, hogy mi miért került fel a listára.

Egyelőre még nem jutottam vele sokra, bár az is igaz, hogy eddig még nem olvastam valami sokat az idei évben, mert a vizsgáim mellett nem volt rá időm. De amint jutok valamire azt a blogban meg fogom írni egy bejegyzés formájában, illetve jobb oldalt láthatjátok a számlálót is, hogy eddig hol tartok a 12 könyvvel, bár jelenleg elég gyászos képet mutat, de még csak február van, úgyhogy bízom benne, hogy év végéig elolvasom a könyveket.

A másik fontos és megemlítendő várólistám az idei évre az a várólista, vagy tervezet, amelyen az összes könyv szerepel, amit olvasni szándékszom idén, egyelőre 86 könyvet számlál a lista, de ez az év során valószínűleg bővülni fog, a kérdés már csak az, hogy el tudok-e olvasni ennyi könyvet?

Ennek a teljesítését szintén láthatjátok a blog jobb oldalán, ezzel jobban haladok, mint a 12 könyvvel, bár persze ez semmit nem jelent, tekintve, hogy erre a listára jóval több könyv került fel. Többek között jó néhány újraolvasós könyv is felkerült rá, illetve a minap is felkerült rá a Changeless, mivel mikor lementem a könyvesboltba a Smaragdzöldért nem tudtam neki ellenállni, és ezúton át is térnék a bevásárlólistámra.

Idén egy kihívás keretében összeírtam, hogy mik azok a könyvek, amiket már régóta tervezek megvenni, hogy végre tényleg jó kislány legyek és azokat a könyveket vegyem meg, amiket már szeretnék egy ideje, ne pedig hirtelen felindulásból megvegyek valamit, főleg, hogy mikor legutóbb így csináltam nem jártam jól, bár szerencsére azóta sikerült túladni a könyvön. Szóval megvan a lista, ami lehet, hogy ha valami nagyon megtetszik, akkor bővül az év végéig, de egyelőre tizenegy könyv szerepel rajta, amiből ráadásul kettőt már megvettem a vizsgaidőszak befejeztével jutalmul azért, mert sikerült a két legfontosabb vizsgám.

A lista:

Kerstin Gier: Rubinvörös
Kerstin Gier: Smaragdzöld - már megvettem
Kristin Cashore: Graceling – A garabonc
Gail Carriger: Soulless – Lélektelen
Gail Carriger: Changeless – Változatlan - már megvettem
Cat Clarke: Entangled – Összekuszálva
Cat Patrick: Forgotten – Úgyis elfelejtem
Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete
Rados Virág: Bipoláris
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Lara Parker: Éjsötét árnyék 3. (amint megjelenik)

Az útikalauz galaxisa, vagy fordítva

Szóval kezdjük el. Annak idején a gimnáziumba imádta a rajztanárom ezt a történetet, mondjuk megértem, ő se volt teljesen százas. Később, mikor matekszakra kerültem kiderült, hogy ennek a könyvnek az ismerete ott alap dolog, már nem úgy értem, hogy mindenki olvasta, de azt, hogy az élet, a világmindenség, meg minden értelme a 42, azt mindenki tudja, egyik órán még az előadóról is kiderült, hogy ismeri, kérdem én miért is? Ami azt illeti a fene se tudja, vagy legalábbis nekem halványlila elképzelésem sincs az okot illetően, de azért úgy gondoltam elolvasom a könyvet, ártani nem árthat. Meg aztán 5 részes, ha nagyon nem jó, akkor maximum nem olvasom el, csak az első részt. No, végül nem így lett, végigolvastam az egészet, bár az ötödik rész már elég nyögvenyelősen ment.

De kezdjük az elején, az első rész nagyon tetszett, bár teljes és totális mértékben baromság volt az egész és tele volt olyan hülyeségekkel, mint a gyémánttal kivert harci rövidnadrág és társai, de akkor is jó volt. Megismertem egy csomó elmeroggyant figurát, akiket a maguk módján még meg is kedveltem, bár Arthur nem lopta be magát a szívembe, valahogy Ford Prefect alakja jobban elnyerte a tetszésemet. A második és a harmadik részről alkotott véleményem sem tér el ettől. Aztán jött a negyedik rész, ebben egészen megkedveltem Arthurt, bár ez leginkább Fenchurch-nek köszönhető. Ennek a résznek a vége kifejezetten tetszett, mert egyfajta elégtételt adott Marvinnak, akit egyébként nagyon szerettem a történetben, a maga búskomor valójában. Szóval a történet jó, a stílus kicseszett fárasztó, de attól még szerettem, de mi is volt a baj?

Térjünk is rá. A baj az ötödik rész volt. Ezt az egy részt vagy háromszor annyi időmbe telt elolvasni, mint az első négyet együtt. Rémesen nyögvenyelősre sikeredett, bár akad benne néhány jó poén, de összességében, túl hosszú lett. A benne történt események véleményem szerint nem követelik meg a nekik szánt terjedelmet és egészen kaotikusra sikeredett a leírásuk is, mintha az univerzummal együtt a történet is darabjaira hullott volna a sok térben és időben való utazástól. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a vége nagyon jó lett, a Stavromula Béta az utolsó, kegyetlen és abszurd momentuma volt a történetnek, ami illett hozzá, nagyon is, csak éppenséggel nem érzem úgy, hogy ez jóváteszi az ötödik rész elnyújtásának tényét, ami szomorú, de hát ez van, ezt kell szeretni. Úgyhogy összességében az a véleményem, hogy jó, megéri elolvasni, csak hát az ötödik részért kár volt. 

Éjszakai cirkusz, mert elvarázsolt

Karácsonyra kaptam/vettem ezt a könyvet a Libri 2+1 akciójának keretében. Igazság szerint ez volt a harmadik könyv, amit csak úgy hozzácsaptam az előző kettőhöz, ha már van rá lehetőség, úgyis olyan sokan mondták, hogy milyen jó könyv. Azóta elolvastam és nagyon-nagyon örülök neki, hogy megvettem.
Először is a külseje valami tömör gyönyör, mind a külső borító, mind a belseje, és az is nagyon tetszik, hogy van hozzá könyvjelző, ami rendkívül találóan egy piros szalag, enyhe utalással a reveurökre. Jó volt a kezembe fogni egy ilyen könyvet. A történet pedig szintén magával ragadott, megszerettem a szereplőket is, főként Celiat, Dixit és Pixit, Marci viszont a történet végére se lopta be magát a szívembe, ez van. 

Ami a szerkezetét illeti, először azt gondoltam, hogy nem fog tetszeni, hogy ilyen rövid fejezetekre van bontva a történet, de tévedtem. Olyan volt, mintha az író egy kirakó darabjait rakná a helyükre, bár volt olyan darab, amin először egyáltalán nem látszott, hogy hova is való, de végül minden szépen a helyére került és összeállt a történet minden egyes apró részlete, zseniális volt.
Egyébként nagyon tetszettek azok a rövid fejezetek a könyvben, amik nem az eseményekre vonatkoznak, csak a cirkuszt írják le részletesebben, öröm volt őket olvasni, valóban életre keltették a cirkuszt, mintha ott jártam volna én is.

Végül ami még szintén nagyon tetszett az a befejezés volt a Történetek című fejezetben, az egész könyvhöz még hozzáadott ezzel egy kis többletet. Nagyon tetszett, hogy nem csak egyszerűen vége lett, hanem egy egyszerű fordulattal magába csavarta a történetet, ha érthető egyáltalán, hogy mire gondolok.

Szóval kedvenc lett az biztos, úgyhogy ha lesz rá majd időm, akkor biztosan újraolvasom még.

Új sorozatok

Ejtenék néhány szót az utóbbi egy hónapban elkezdett sorozatokról.

Gail Carriger Napernyő Protekturátus sorozatának első része (Soulless - Lélektelen) alapján bizton állíthatom, hogy folytatni fogom a sorozatot, mivel igazán megszerettem Alexia és Lord Maccon kettősét, a csipkelődésükkel a szívembe lopták magukat. 

Bár a kiadás hagy némi kívánnivalót maga után, mivel a borítón lévő hölgy eléggé ijesztő képet vág véleményem szerint, a könyv hátulja pedig rettentően rózsaszín, mondjuk ezzel még nincs akkora problémám.

Egyébként tetszik a kor és a világ is, amiben játszódik a sztori, úgyhogy várom, hogy a kezembe vehessem a második kötetet is, bár még nem tudom mikor jutok majd el odáig.

Sok idő elteltével vettem a kezembe Nalini Singh Angyali vadász sorozatát, nem is tudom már megmondani, hogy miért. Annak idején, mikor megjelent, akkor megakadt rajta a szemem a könyvesboltban, de végül nem vettem meg és feledésbe merült számomra. Aztán később a moly.hu-n ismét rábukkantam az ismerőseim olvasmányai között, és sok jó értékelést olvastam róla, úgyhogy végül neki álltam. Ami azt illeti egyáltalán nem erre számítottam, bár nem tudom pontosan mire, de nem erre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tetszett a sorozat, csak egy más elképzelés élt bennem róla, no de sebaj. Igazán megszerettem Elena-t, úgyhogy nem sokkal az első rész után nekiálltam a másodiknak is, és az is hasonlóan tetszett, mint az első rész, úgyhogy ha időm engedi, nekiállok a harmadiknak résznek is. Ebből a szempontból jó, hogy csak most kezdtem el a sorozatot, így legalább nem kell várnom a folytatásra.

Mivel szeretem a Vámpírnaplók sorozatot, ezért úgy döntöttem, hogy nekiállok a könyveknek is, annak ellenére, hogy rengeteg negatív értékelést olvastam róla. Ami azt illeti nem hazudtak, de azért annyira mégse volt rossz, talán azért, mert lelkiekben felkészültem rá, hogy egy katasztrófa lesz a könyv. Persze ebben van némi igazság, viszont véleményem szerint az írónő nem ír rosszul, csak amiről ír, hú. A szereplői kiakasztottak, egyrészről Elena a kiskirálynő egy tragédia, megjegyzem nem is értem miért van oda érte az összes pasi, azért ennyire nem lehet valaki szép, (vagy ennyire hülye egy pasi). Stefan meg a másik, aki állandóan előadja a nagy halált. Úgyhogy arra jutottam, hogy határozottan javított a szereplőkön a sorozat. Egyébként az elején elég nehéz volt elvonatkoztatni a sorozatból már jól ismert szereplőktől, eseményektől, de azért a könyv végére már egészen összejött.
Mindamellett, hogy nem lett a kedvencem, azért tovább olvasom a sorozat, mert kíváncsi vagyok.

A végére hagytam a legjobbat. Már a karácsonyi kívánságlistás bejegyzésemben is írtam, hogy nagyon örülnék neki, ha megkapnám az Időtlen szerelem sorozatot, mert annyira megtetszett, úgyhogy most írnék róla egy kicsit hosszabban. A Rubinvöröst, még tavaly elolvastam és nagyon megtetszett a történet, illetve a szereplőket is megszerettem, már akit arra érdemesnek találtam, mint például Gwendolynt és Lesliet. Karácsonyra végül tényleg megkaptam a Zafírkéket, úgyhogy már annak az olvasásán is túl vagyok és azt tudom mondani, hogy egyre jobban folytatódik a történet, ezért biztos vagyok benne, hogy a következő könyv, amit beszerzek az a Smaragdzöld lesz (csak még megvárom vele a vizsgáim végét), remélem abban végre jobban megismerhetem Pault és Lucyt, mert már igazán kíváncsi vagyok rájuk. Gideont viszont nem szerettem meg ez alatt a két rész alatt, de majd kiderül mi lesz a történet vége.