Kiersten White: Természetfölötti

Kiadás: Könyvmolyképző, 2014
Eredeti cím: Paranormalcy
Fordító: Hetesy Szilvia
ISBN: 9789633736357
Oldalszám: 352
Sorozat: Paranormalcy *1
Bechdel-teszt: átment
Értékelés: 5/5

Vámpírok. Látom, amit ti nem láttok.
Vérfarkasok. Megtalálom, ami rátok vadászik.
Tündérek. Megvédelek benneteket.
Alakváltók. Most még én sem tudlak megvédeni titeket.

Hi, Evie vagyok és tulajdonképpen teljesen normális. 
Legalábbis mindig ezt hittem magamról, leszámítva, hogy a legjobb barátnőm sellő, a volt barátom pedig tündér.
Annnyit még hozzátennék az igazsághoz, hogy én vagyok az egyedüli a világon, aki felismeri a paranormális lényeket, akárhogy álcázzák is magukat. 
Ezért is dolgozom a Nemzetközi Paranormális Ellenőrző Hivatalnál.
Ennyit akkor a normalitásról. De aztán bejött Lend a képbe.
Iszonyú helyes srác, nagyon figyelmes, egyébként alakváltó.
Felbolygatta az egész eddigi kis életemet, nem beszélve egy sötét jóslatról, amely egy az egyben rám illik. Pedig én egyáltalán nem vagyok gonosz, csak valami félreértés lehet az egész. Utána kell járnom: tudni akarom végre, hogy ki is vagyok valójában.
De a legfontosabb: Nem akarom Lendet elveszíteni!

A könyvről:

Nos, ez a könyv egy rózsaszín tinikönyv, de nem a nyálas értelemben rózsaszín, inkább az aranyos értelemben, na meg abból a szempontból, hogy a főszereplő tényleg nagyon szereti a rózsaszínt. Ami azt illeti én most pont ilyen könyvre vágytam, úgyhogy nekem tetszett.

A cselekménye nem volt teljesen kiszámítható, számomra meglepő fordulatokat is tartalmazott, bár persze voltak dolgok, amikre hamarabb rájöttem, mint Evie.

A természetfeletti megjelenése is tetszett a könyvben, egy csomó lény volt a könyvben (olyanok is, akikről eddig nem is hallottam még), akikről kaptunk némi információt is, de inkább csak érdekességképpen, ami nem is baj, mert így egy kis színezetet adtak a cselekményhez, de nem vették el róla a hangsúlyt.

A szereplőkről:

Kezdjük Evie-vel, hiszen ő a főszereplő. Nos, a csaj tényleg imádja a rózsaszínt, és ez elég sok mindent elmond róla. Volt egy két sminkes megjegyzése, ami nekem sok volt, mert egy tizenhat éves tininek nem hiszem, hogy sok szüksége van rá (bár tudom, hogy ezzel sokan nem értenek velem egyet). De ezenkívül bírtam a csajt, jó a humora, és nem hiszi azt, hogy ő a világ közepe. Ezenkívül vannak érzései, mármint nem ilyen "juj,de cuki fiú, most rám nézett, ez vajon mit jelent" érzések, hanem normális emberi érzések.

Aztán ott van Lish, a sellőlány, aki sípjellel káromkodik. Nos, ő nem szerepel túl sokat a történetben, de az róla is kiderül, hogy szimpatikus, és emellett ha Evie annyira szereti, hogy képtelenség nem kedvelni.

Végül a két pasiról ejtenék még néhány szót, Rethről és Lendről. Nos, az irántuk érzett érzéseim hasonlóak, mint Evie-é. Reth-et már a kezdetektől fogva elküldtem volna a fenébe, és szívem szerint nem egyszer pofán vertem volna a történet során. Aztán ott van Lend, az aranyos, humoros srác, mégis kinek kéne így Reth?

– Vladnek hívnak, de ezt te is pontosan tudod. 
– Igen, csak nagyjából a vámpírok felét így hívják.

Mi-ez-a-ba-dar-ság? – gondoltam először. 
– Mi ez a badarság? – kérdeztem hangosan.

Ha lenne egy normális életem vagy legalább néhány barátom, akkor nem kellene fogvatartottakkal együtt lógnom.

– Igen, a halál nem csillogó platformszandálon szokott érkezni, vagyis valószínűbb, hogy nem azon jön. Bár aranyos lenne.

Bud önvédelmet és harcművészetet tanított nekem. Állandóan arról próbált makacsul meggyőzni, hogy milyen előnyei vannak a késes harcnak. 
– Nézd meg ezt az ezüstkést! Szúrása nagyon fájdalmas, akár halálos is lehet majdnem minden paranormális lénnyel szemben! 
– Nézd meg ezt a sokkolót! – kontráztam. – Nagyon rózsaszín, és még csillogó kövecskék is vannak rajta.