Eredeti cím: Qu'il Repose en paix
Fordító: Angyalosy Gergely
ISBN: 9637939083
Oldalszám: 238
Bechdel-teszt: átment
Értékelés: 5/5
Nem öltem meg a testvéremet – mondta Charles, és most tényleg elsírta magát. De nem volt, aki megsajnálja. Vagy ha volt is, nem merte mutatni. A háziasszony meg rárivallt:
– Kértem, hogy ne bohóckodjék!
– Nos, arról, hogy ki ölte meg, hogy mi történhetett, tényleg sejtelmem nincs. Illetve... Szóval még az is lehet, hogy én voltam. De esküszöm, hogy nem akartam.
– Jó vicc, nem akarta! Mintha egy vázát tört volna össze, véletlenül, és így óhajtaná megúszni az anyai pofonokat. Charles, maga nem gyerek. Felelős a tetteiért. Még akkor is, ha nem bír leszokni arról az átkozott morfiumról. Mert azt hiszi, könnyebb így? Hogy így meg lehet úszni? Hát vegye végre tudomásul, az ember nem azért születik, hogy megússza. De nem ám.
A könyvről:
Akárcsak az első rész, ez is kb. ismeretlen könyv – molyon egy bejelölt olvasás tartozik hozzá, az enyém. Ezt őszintén sajnálom, mert mindkét könyv igazán jó kis krimi, olyan Agatha Christie-féle. Ráadásul az antikváriumokban nagyon olcsón meg lehet kapni őket – felteszem azért, mert nem nagyon keresik.
Persze maga a könyv is tehet erről, hiszen a borító nem valami megkapó, és a képi világa nagyjából semmit nem árul el. Emellett még igazi fülszövege sincs a könyvnek, csak egy részlet van a hátulján, az is rövid.
De lépjetek túl a külsőségeken és olvassátok el, ha tehetitek, szerintem megéri.
A történetről:
Ahogy elkezdődött a könyv, csak néztem, hogy mi van. Tovább olvasva viszont hamar összeállt a kép, hogy ki, hol és mit csinál. Szerencsére az első könyvben megismert – és általam megkedvelt – Jeanne-Marie itt is feltűnik, sőt, ebben a kötetben ő maga a nyomozó.
Az első részben, és itt is jól eltalálta az író azt, hogy mennyi információt szükséges feltárni/elhallgatni az olvasó előtt ahhoz, hogy legyen min gondolkoznia, de ne jöjjön rá túl hamar a titok nyitjára.
Többször olyan érzésem volt a nyomozás során, mintha egy fontos információ, vagy az egész megoldás ott lenne az orrom előtt, de valahogy mégis elérhetetlenül. Mégis voltak jó megérzéseim, amikre tök büszke voltam, amikor beigazolódtak.
Az előzményről:
Említettem már az első könyvet, ezért szeretném megemlíteni, hogy bár a két könyvben vannak azonos szereplők és a történetekben is vannak összefüggések, mégis megállják önállóan is a helyüket. Persze azért érdemesebb jó sorrendben olvasni őket a háttértörténet miatt. Azonban nincs függővége egyik kötetnek se a nyomozások szempontjából, és a háttértörténet is lezártnak tekinthető, de meghagyja a lehetőséget a folytatásnak.
(Ezen linken megtaláljátok az első könyvről írt véleményemet:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése