2013. november 29., péntek

Kreatív nap - november (2013)


Már régóta szeretnék varrni egy táskát, de elég sok időmbe telt, míg eljutottam idáig. Most viszont támadt egy ötletem, és végre el is készültem vele.
Mivel varrógéppel nem tudok varrni, ezért kénytelen voltam kézzel csinálni az egészet. Ebből kifolyólag igyekeztem olyan megoldást találni, aminél nem kell az egészet táskát megvarrnom úgymond. Ezért varrtam végül egy kiskori kantáros farmerszoknyámból. Mivel méretre jó volt a szoknyarész, ezért egyszerűen csak összevarrtam az alját, az elejét pedig levágtam felül. A hátulját meghagytam, ebből lett a táska lehajtós része. A táska pántja pedig a két kantárból készült el.
Maga a bélés szintén egy régi ruhadarabomból készült, mégpedig egy pizsamafelsőmből. Mivel ujjatlan volt, ezért a pántos részét levágtam, így összevarrva pont beleillett a táskába. A levágott részekből készült bele még két zseb is.
Ezenkívül cipzárt is varrtam bele, illetve a lehajtós tetejét is be lehet gombolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése