2013. március 10., vasárnap

J. Sh. Le Fanu: Carmilla

Fülszöveg
Le Fanu története az egyik legkorábbi vámpírhistória. Főhőse a gyönyörű, ifjú hölgynek látszó Carmilla, aki valójában vámpír... Sikerül-e legújabb "barátnőjének" megmenekülnie a szörnyű sorstól, amire a látszólag szende lány kárhoztatná?

Vélemény
Nagyon szeretek különböző vámpíros történeteket elolvasni, mégpedig azért, mert érdekel, hogy a különböző írók miképpen formálják tetszésük szerint ezt a lényt. Mivel mindenki másképpen gondolkozik róluk (legalább apróbb eltérések mindenhol vannak), ezért aztán van ami jobbra, van ami rosszabbra sikerül, úgyhogy azért én sem olvasok el minden ilyet. De régóta úgy gondoltam, hogy az igazán régi és ismert történeteket azért igazán elolvashatnám, ezért is került jó néhány évvel ezelőtt kezembe a Drakula (amit megjegyzem szerettem, bár lehet, hogy lassan újra is kéne olvasni), illetve végre a Carmilla is, miután sikerült megszerezni a könyvet. Ez a történet nem olyan pörgős, mint a mostani vámpíros sztorik, viszont ez még az úgymond "eredeti" vámpírról szól, aki éjszaka belopózik a szobádba és szép lassan elsorvaszt a tevékenykedése. A mai történetek mellett úgy érzem, hogy ennek van egy külön varázsa, úgyhogy nagyon tetszett, olyan kis hangulatos volt, ahogy szép lassan kibontakozott a történet. Már az elején történnek baljóslatú események, mint a tábornok gyámleányának halála, illetve Carmilla "balesete", aminek következtében Lauráék felügyeletére bízzák egy időre. Aztán egyre furább dolgok történnek, megismerjük Carmilla furcsa szokásait, Laura felmerülő kételyeit és végül a tábornok történetét is, ami által fény derül a titok nyitjára. Egy jól összerakott kis történet.

5/5 - nem vártam tőle se többet, se kevesebbet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése