Szeretem Mikszáth novelláit, mind A tót atyafiakban, mind A jó palócokban szereplőeket, de utóbbiakat jobban kedvelem, ezért is fogok most csak ezekről írni.Annak idején mikor a suliban Mikszáthról tanultunk, akkor is elolvastam az összeset, most pedig gondoltam nem ártana őket újraolvasni, így hát erre is sor került. Érdekes történetek, véleményem szerint többségükben szomorúak, főként a végérvényességük miatt, amit általában az író nem is ír le egyértelműen, csupán célzásokat tesz a dolgok végkimenetelére, ettől pedig egyfajta balladai homály lengi körül a történeteket.
Általánosságban elmondható a történetekről, hogy a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Bár időnként a jók sorsa is keserűre fordul. Meg kell említeni, hogy majdnem minden szereplő valóban felcímkézhető a jó, vagy a rossz szavakkal, ezen a téren végletesnek mondható az író jellemábrázolása, azonban ez nem feltétlenül baj, ilyen a stílus. Valamint igazán rövidek a művek a hosszú jellemábrázolásokhoz ezért egyszerűbb és érhetőbb, ha a főszereplők jelleme le van csupaszítva és ezáltal két típusra oszthatóak: az egyik típust az ártatlanok testesítik meg, míg a másikat a csapodár, könnyűvérű, kapzsi személyek.
Mint már korábban is említettem a novellák nagy része véleményem szerint szomorú, ilyen a Timár Zsófi özvegysége. De vannak vidámabbak is, mint A "királyné szoknyája". Valamint vannak olyanok, amik nem vidámak, ami pedig azt illeti inkább szomorúak, de mégis a szereplők a végén megnyugszanak, ilyen például a Bede Anna tartozása is, az egyik kedvenc novellám a kötetből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése