2012. augusztus 6., hétfő

Rukk-happ

Arra gondoltam, hogy most már én is szánok egy bejegyzést a rukkola-nak, tekintve, hogy múlt héten adtam fel két könyvet, a héten megint feladok kettőt, illetve én is kapok kettőt postán, valamint hét könyv cserél még gazdát a közreműködésemmel a héten személyes találkozás során. Bár az is igaz, hogy jelen pillanatban még csak egyetlen könyv van a polcomon, amit a rukkola-n keresztül szereztem be, viszont van három, ami tőlem indulva már célt ért.
Úgy gondolom rendkívül hasznos oldal, mert bár korábban is lehetőség volt több könyvekkel foglalkozó oldalon belül könyvek cseréjét, illetve adás-vételét lebonyolítani, ilyenkor azonban fennállt az a probléma, hogy egy adott könyvet vagy megvenni kellett (bár általában olcsóbban), vagy egy másik könyvet kellett érte adni, viszont utóbbinál fennáll az a veszély, hogy ha az egyik fél nem tud a másik fél számára érdekes könyvet nélkülözni, akkor a csere elbukik. Ezen az oldalon ki lett küszöbölve ez a probléma, hiszen virtuálisan számolják, hogy hány könyvet adott valaki, és ezért cserébe bárki mástól kaphat másikat. Persze lehet olyan probléma, hogy valaki feltesz könyveket, amik neki nem kellenek és ezeket el is viszik mások, viszont az illető nem talál olyan könyveket, amik neki érdekes lennének, ez esetben bár megvannak virtuálisan a pontjai, viszont semmire nem megy velük.
A másik dolog, amit még fontos megemlíteni, hogy ha valaki kiemelt könyvet szeretne happolni, akkor jóformán ott ülhet egész nap a gép előtt, mert ha nincs ott, mikor rukkolják, akkor bizony a többi happoló lecsap rá, persze érthető. Bár engem már kicsit bosszant, hogy Stephen King: AZ című könyvéből már legalább négyet, vagy ötöt rukkoltak, mióta happolnám, viszont sajnos egyszer sem voltam gépközelben így aztán lemaradtam róla. Persze gondolom ezzel más is van így.
Igazság szerint ennyit gondoltam róla egyelőre, aztán ha a héten megkapom a többi könyvet, akkor lehet még írok róla röviden, hogy milyenek a tapasztalatok, mert az eddigi egy könyv alapján nem sokat tudok mondani. Bár a könyv (Stephen King: A ragyogás - igen, mostanában kicsit rákattantam King könyveire) jó állapotú és hamar megérkezett, szóval eddig egy plusz pont :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése